Kézzel fogható történelem
Óbarok, Nagyegyháza - Második világháborús repülőgép roncsait, gépfegyvereket, elesett katonák maradványait találták eddig a Viking Kutatócsoport tagjai a település erdejében. Szebenyi István, aki a móri fegyvereket is megtalálta, vezeti őket.
Szerencsés fekvése segítette Óbarkot és Nagyegyházát (e két településrész most egy községet alkot) abban, hogy a történelem viharait viszonylagos békében túlélje. Szerencséjét sajnos a közeli Kisegyháza-puszta tragikus sorsa ellenpéldázza. Kevesen tudják csak, hogy ez a település a második világháborúban eltűnt a föld színéről - a komoly majorsággal rendelkező lakóövezet ugyanis a hadseregek útjában volt. Egykori létezésére ma már csak egy lezárt temető emlékeztet - ahová az utolsó halottat még 1944 decemberében temették el.
Nagyegyháza és Óbarok a keresztes lovagok útvonalából kiesett, ezért itt békés termelés folyt - s éppen ebben mutatkozott meg fontossága is: a zavartalan gazdálkodás egészen a második világháborúig folyt itt.
S noha a háború fő vonulata nem itt zajlott, azért a mellékhadseregek már érintették az itteni településeket. A nagyegyházi hadműveletek is ezért keltették fel a Szárligeten élő Szebenyi István, a Viking Kutató Csoport vezetőjének érdeklődését is. A hadtörténeti kutatásokkal - azon belül is inkább a terepmunkákkal - hobbiszinten foglalkozó férfit Borbíró Mihály, Óbarok polgármestere kérte fel az izgalmas munkára. A kutató neve sokak számára ismerős lehet: ő találta meg a tarjáni erdőben a móri bankrablásban használt fegyvereket. Szebenyi munkájának több célja is van: a hadtörténeti események feltérképezése, megismerése, amelynek során a lőszermentesítést is elvégzik.
- Szeretnénk kiszínezni a világháború fehér foltjait , hiszen sokszor bebizonyosodott már, hogy amit a levéltári kutatásokban találtak az elméleti kutatók, az nem mindig felelt meg a valóságnak - magyarázta vizsgálódásuk okát Szebenyi, miközben elvezetett minket a nagyegyházi erdő mélyébe, ahol a háborús események is zajlottak. Arra, hogy mennyire súlyos csaták zajlottak itt, csak azután döbbentünk rá, hogy a fémdetektorok, amelyeket a föld felett lóbáltunk, számtalan alkalommal jeleztek.
- Ez egy német lőszerhüvely - mondta Szebenyi társa, aki kiásta a detektor jelzése alatt a földet. Ettől a területtől pár méterre tavaly egy német katona maradványait is kiásták. Az elmúlt években csaknem száz katona csontjaira bukkantak egyébként ebben a térségben. Nem messze innen éles lőszert is találtunk a földben, amelyet azonban nem vihettünk magunkat, ez ugyanis tilos. A kutató pár kilométerrel feljebb egy Ju-87-es német bombázó roncsait is megtalálta.
-Ez a lelet azért is érdekes, mert még a németek sem tudták, hol tűnt el ez a repülőgép. A fém részeket még korábban széthordták az itteniek, így sajnos nem sok maradt belőle - mutat Nagyegyháza másik irányába István. Ekkor már másként tekintettünk a csodálatos kilátásra a napraforgótáblákkal és a sötétzöld erdőkkel. Mert ami nekünk a tökéletes panorámát jelenti most, az a hadseregeknek az ellenségre való tökéletes rálátást biztosította akkor. Több lövészárok is bizonyítja ezt, amelyek nagy része mélybenyúló dombok mentén húzódik, s amelyekben ma is ott pihennek a véres harcok emlékei: itt egy tojásgránáttartó láda rozsdás darabjai, ott egy halom lőszerhüvely. A kutatók egyébként találtak már számtalan tárgyat: dögcédulák százait, harckocsi-alkatrészeket, géppuskákat, sisakokat, miegymást.
- Megható leletekre is bukkantunk nem egyszer. Az elesett katonák hóna alá dunsztosüvegbe tették a papírt, amelyre ráírták az elesés idejét, a katona nevét, s azt, hogy hová valósi volt. Így próbálták meg biztosítani a bajtársak, hogy az elesett katona egyszer mégiscsak méltó sírba kerüljön - Szebényi még számtalan hasonló történetet mesélt nekünk, miközben próbáltuk felidézni a történteket. Hamarosan azonban egy kiállításon is megtehetjük ezt, a kutató ugyanis szeptember 23-án nyitja meg egy napos hadtörténeti kiállítását az óbarki polgármesteri hivatalban. A látogatók itt megfoghatnak minden leletet, felpróbálhatják a katonák sisakjait.
- Tapintható történelmet szeretnénk, nem pedig múzeumi hangulatot - tette hozzá a tárlat szervezője, Szebenyi István.
S ha mindennel végeztek a terepen, egy tanösvényt is létrehoznak majd itt, hogy a múlt, a történelem iránt érdeklődő diákok és a turisták is láthassák azt, amit a kutatók hosszú évek munkájával felfedeztek.
"Célunk, hogy a történelmet ne vitrinek mögül, hanem testközelből érzékeljék a látogatók, elsősorban a diákok. Ezért a védvonalat szinte teljesen helyre akarjuk állítani" – mondta Szebenyi István.
A környéken egyébként számos háborús emlék található. Van itt repülősír éppúgy, mint impozáns méretű tüzérségi vagy harckocsiállás. A kiásni kívánt lövészárkot is magában foglaló tanösvény mentén magyarázó táblákat szeretnének elhelyezni. Szebenyi elmondta, hogy a környéken négy hónapig állt a front, a támadók, a védők és a lakosság is egyformán szenvedett. A feltárással az egykori katona- és civil áldozatok előtt is kívánnak tisztelegni, teljesen függetlenül attól, hogy ki melyik oldalon állt. A helyieknek fontos a turizmus, hiszen a környéken magas a munkanélküliség.
Eredeti forrás: Lázin Miklós András
Lövészárkok az erdőben
Krónika
Kiásták az évtizedek óta a föld alatt megbúvó második világháborús lövészárkokat a múlt hét végén a Nagyegyháza melletti erdőben. A kutatást Szebenyi István, a móri gyilkosságnál használt fegyverek megtalálója szervezte. A föld alól számos háborús tárgy került elő.
Hajdani géppuskafészkek és lövészárkok között bóklászik csaknem negyven vidám ember a Nagyegyháza melletti erdőben. A kezekben szerszámok és fémkeresők. Itt-ott megállunk – ilyenkor Szebenyi István, a móri fegyverek megtalálójának kérésére egy-egy kutató kiválik a csapatból, s nekiáll kiásni a hatvan év alatt betemetődött fedezéket. Ám mielőtt a lapát belemélyedne az erdei talajba, egy fémkeresős alaposan körbenéz, mi lapul a mélyben. A nagyobb jeleket adó tárgyak helyét megjegyzik – ezeket óvatosan fogják körbetakarítani. A figyelem nem árt, hiszen egykori harcterületen járunk, ahonnan bármi előkerülhet.
A felső rétegek leginkább üres réz– vagy vashüvelyeket tartalmaznak. Kissé lejjebb előbukkannak a repeszek – tenyérnyi éppúgy van köztük, mint néhány milliméter átmérőjű, többségük szegélye ma is éles, és súlyos sérüléseket okozhat. Egy-egy szerencsésebb ember olykor egy üres tüzérségi gránátra, népszerűbb néven "malacra" bukkan – ezeket félreteszik a későbbi tárlatra. A volt lövészárok délnyugati szélén dolgozók felől örömkiáltás hallatszik: odaérve kiderül, a csapat átlőtt csajkát és egy német kulacsra való alumíniumpoharat talált. Az állás túlfelén üres hevederdarabokat és fél tucat rozsdás gránátvéget rejtett a föld. A félreértések elkerülése végett: ez utóbbiban semmiféle robbanóanyag nincs, mivel a kézigránát fanyelének végére húzták rá. A nap végére a csaknem negyven ember tizennégy kilogrammnyi, más szemében leginkább rozsdás kacatnak minősülő kincset kotort elő a hajdani csatatérről: egy jövőbeni múzeum gyűjteményének magvát.
Eredeti forrás: Lázin Miklós András
