Tisztelt Olvasó!
Előre bocsájtom, írásom nem egy reprezentatív felmérés alapján beszerzett információn alapszik. Inkább csak azon véleményeket foglaltam össze, amelyeket találkozásaim során az utca emberével gyűjtöttem. Kiegészítve persze saját tapasztalataimmal, gondolataimmal.
Végre ismét magunk mögött hagytunk négy nehéz esztendőt, és újra itt a kampány! Politikusaink most újra megpróbálnak számot adni teljesítményükkel, és kérik tőlünk állampolgároktól a felhatalmazást az újabb négy esztendőre. Ebben az időszakban –de csak ebben – felértékelődik az állampolgárok jelentősége. De nézzük csak meg, hogyan is teljesítettek politikusaink?
Akár az elmúlt 20 esztendőt is könnyen értékelhetjük, hiszen ha visszatekintünk azt tapasztaljuk, semmi sem változott. Sorozatos botrányok tarkítják politikusaink „bűnlajstromát” de a valódi felelősségrevonás a tisztességtelen vagyonszerzések, korrupciós botrányok, közpénzek herdálása tárgyában soha nem történik meg. A felelőtlen, sok esetben hanyag, esetleg hűtlen kezelésnek soha nincsenek felelősei. Nem úgy egy gyárban, ahol ha a dolgozó kárt okoz, azonnal kirúgják, és behajtják rajta az okozott kár ellenértékét!
Még le sem csillapodtak a BKV körül felkavarodott hullámok, amikor újabb „mentőcsomagot” szavaztak meg részére. Előzetes letartóztatásba helyeztek számos vezetőt, de a politikusaink ebben az ügyben is érinthetetlenek maradtak. Érdekes, hiszen egy állami cég feletti felügyeletet köztudottan bizonyos politikusok gyakorolnak. Persze az is érdekes lehet, miért pont mostanában robbant ez a „bomba”? Hiszen aki nem vak, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy az állami cégeknél a korrupció, és lenyúlás a rendszerváltást követően végig jelen van. Vajon melyik érdekcsoportnak állt érdekében pont mostanra időzíteni a botrányokat? De mindegy is, hiszen ha tudnánk sem lennénk gazdagabbak, az egyszerű állampolgárnak csupán annyi a dolga ebben az országban, hogy feladja a csekkjeit, megfizesse az adóját, és négyévente szavazza be a parlamentbe saját kizsákmányolóit.
A hazai kis és középvállalkozások fuldokolnak, a munkaügyi hivatalokban az utcán kanyarog a sor vége, miközben politikusainknak jól működik képviselői „vállalkozásuk”.
Egy politikus ma Magyarországon sikeres újraválasztása esetén akár a következőket is mondhatná: „ismét bekerültem, dübörög a vállalkozásom!”
Politikusnak lenni ma Magyarországon – népszerűtlen ugyan , de –mindenképpen kifizetődő dolog. Ja igen! –védekeznek általában. Nekik sok mindent el kell viselniük közszereplőként. Állniuk kell a sarat akkor is, amikor hazugnak, korruptnak, csalónak titulálják őket.
De miért is csodálkoznak azon, hogy ez az általánosan kialakult közvélekedés? Hiszen egy politikus már a bizonyos mondat, - kiváltképp ígéret – elhangzásakor tudja, hogy ezt nem fogja betartani. Tekintsünk csak vissza az elmúlt húsz évre, mennyi beteljesítetlen ígéret maradt a politikai ámokfutók után! Nem akarok neveket felidézni, hiszen nem annyira a személyek a fontosak, mint inkább a jelenség maga. Politikusnak lenni majdnem olyan, mint notórikus hazudozónak lenni. De vannak ebben a műfajban néhányan, akik ezt professzionális szinten végzik.
Csupán egy dolog felett állok értetlenül: vajon miért mennek még el emberek szavazni? Miben reménykednek még?
Hiszen már-már teljesen mindegy melyik pártra, és melyik személyre adják a voksukat, az eredmény ugyanaz. Szerencsére még nem akkora a bizalomvesztés, hogy tömegeket vigyen ki az utcára. De meddig lehet még vajon visszaélni az állampolgár józan ítélőképességével?
A legnagyobb probléma talán az, hogy valami elveszett , ami talán a nyolcvanas évek végéig meg volt. Az élni, és élni hagyni elv. Abban a sokat bírált rendszerben is voltak nyilván korrupciós ügyek, amiről mondjuk Szabó Lajos gyári munkás mit sem tudott. Az akkori hatalom irányítói is lenyúlták a magukét, de talán nem ennyire gátlástalanul, és pofátlanul!
Miközben a kádereknek egy kicsivel több jutott mint a gyári munkásnak, azért őt is hagyták élni. Neki is lehetett egy ladája, egy hétvégi telke, esetleg egy nyaralója a Balaton mellett.
Ma a helyzet gyökeresen megváltozott. Miközben az „ígérgetők” folyamatosan gyarapodnak, addig az „alattvalók” rohamosan szegényednek el. Tömeges méreteket ölt a munkanélküliség, a szociális juttatásokat ezzel szemben megkurtítják. Rengeteg az abszolút ellátatlanok köre. A munkaügyi piac kínálatában szinte kizárólag a „droid” munkákat kínálják a modern „rabszolgák” számára a multinacionális „rabszolgatartóik”.
Kívánom –bár nincsenek illúzióim – hogy a soronkövetkező választás gyökeres változásokat hozzon!
