Annyira jó cikk, hogy ezt fel kell raknom! :-)
Csibra Tibor írása a múlt heti Magyar Nemzet hasábjain volt olvasható.
Büntetőjogilag befejeződött múlt hét csütörtökön a móri bankrablás és gyilkosságok ügyében indított per. Weiszdorn Róbertet – akárcsak az ügyben született korábbi döntések esetében – életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Legfelsőbb Bíróság (LB), az elítélt legkorábban negyven év múltán bocsátható feltételesen szabadlábra. Az LB bár megfontolásra érdemesnek találta a védelem érveléseit, gyakorlatilag lesöpörte őket a pulpitusról, és Weiszdornt, az elkövető páros életben lévő tagját előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt marasztalta el.
Az ítélet szerint a terhelt abban bűnös, hogy a bankfiókba elsőként belépve az előtérben álldogáló biztonsági őr felé tüzelt a nála lévő pisztolyból, s ezzel a halálát okozta. A vád szerint társa, Nagy László ezután fegyverével öt emberrel végzett a bank belső helyiségeiben, ketten később a kórházban haltak meg, a helyszínelők hat holttestet találtak a bankban.
2002. május 9-én mindenki tudta, hogy elképesztő és egyedülálló bűncselekmény tetteseit keresi a rendőrség. Azt azonban senki nem sejthette, hogy a vérengzés vizsgálata akkora feladat elé állítja a hazai nyomozó hatóságokat, valamint az igazságszolgáltatást, hogy azon a különböző szintű testületek gyakorlatilag elvéreznek. A történtek után hetekkel letartóztatták Kaiser Edét és vélt társát, Hajdú Lászlót. Az egyébként hétpróbás bűnözők mindent tagadtak, Hajdúnak alibije volt. Kaiser hiába bizonygatta, hogy a bűncselekmény időpontjában Budapesten volt barátnője szüleinek lakásán, nem hittek neki. Aznapi programjának több tanúja is volt, de a hatóságok inkább őket is megvádolták hamis tanúzással. A Fővárosi Bíróságot nem hatották meg a kételyek, a bizonyításban figyelmen kívül hagyták a vádat gyengítő részleteket, és Kaisert tényleges életfogytiglanra ítélték, a Fővárosi Ítélőtábla pedig gyakorlatilag egy láttamozással helybenhagyta az alaptalan döntést.
A férfi bűnösségében kezdettől kételkedett hazánk egyik legjobb gyilkossági nyomozója, így őt az akkor hivatalos elmélet alátámasztására felettesei gyorsan kivették az ügy vizsgálatából. Bár az elkövetéshez használt fegyvereket nem találták, Hajdút azért biztos, ami biztos alapon elítélték azok beszerzéséért. Aztán öt év múltán bement a rendőrségre egy világháborús relikviákat gyűjtő amatőr történész, és elmondta a nyomozóknak, hogy gondosan becsomagolt fegyvereket, ruhákat talált a Tatabánya környéki erdőkben. Kétszer küldték el a nyomozók, mielőtt kimentek a helyszínre, a fegyverszakértő pedig hamarosan elkészítette jelentését: az egyik pisztollyal lőttek a móri bankban, és azzal végeztek Veszprémben egy postással is. A híradások alapján jelentkezett az a később védetté tett tanú, aki elvezette Nagy Lászlóhoz, illetve Weiszdornhoz a nyomozókat. Nagy titokban írt egy naplót letartóztatása alatt, amelyben – saját szerepét mellékesnek beállítva – feltárta a bankrablás körülményeit, majd öngyilkos lett zárkájában.
A hatóságok mindvégig összezártak a móri ügy vizsgálatában, így az ügyből a hazai igazságszolgáltatás állatorvosi lova lett: a rendőrség, a bíróságok minden lehetséges hibát elkövettek, amit igyekeznek erényükként feltüntetni. Mintha azok ellehetetlenítése lett volna a céljuk, akik akár akaratukon kívül is az igazság kiderítését szolgálták. A Kaisernak alibit igazoló családot bíróság elé citálták még akkor is, amikor jogerős döntés mondta ki, hogy a férfinak nincs köze a móri bankrabláshoz. A fegyverek megtalálóját nem jutalmazták meg, jelenleg is a nyomravezetői díjért pereskedik a hatóságokkal. A rendőrség inkább rendszeresen vegzálja otthonában, ahová hazaviszi a kutatásain felfedezett használhatatlan világháborús eszközöket. Ugyanaz a rendőrség helyénvalónak tartja, hogy a legnagyobb hazai nyomravezetői díjat – 25 millió forintot – kifizették Kaiser egykori bűntársának, aki bizonyítottan hazudott a móri ügyben. Érvelésük szerint a vallomás ugyan hamis volt, de további súlyos bűncselekményeket akadályozott meg. Lehet. Csakhogy a móri ügy nyomravezetőjének jár a nyomravezetői díj, így kifizetése, illetve vissza nem követelése a jogszabályok semmibevétele a hatóságok részéről.
Weiszdorn Róbertet a fent említett bűncselekményekért ítélte el az LB, holott az aktákban sem szerepel több, mint hogy a biztonsági őr felé tüzelt a bankban. Az ügyben nyilatkozó fegyver-, illetve orvos szakértők véleményének változása aggodalomra ad okot: amikor Kaiser ült a vádlottak padján, még azt mondták, nem jelenthető ki bizonyosan, hogy a pisztolyból kilőtt két lövedék megsebezte az őrt, azt pedig semmiképp, hogy a halálát okozták. Amikor Weiszdorn került sorra, már lehetségesnek tartották ezt. Vajon mi változott meg az akkor öt éve porosodó aktákban? Az LB aztán csütörtökön kijelentette, hogy a terhelt szíven lőtte az áldozatot, aki ettől azonnal meghalt. Punktum. Akkor is, ha ilyet korábban egyik szakértő sem jelentett ki. Akkor is, ha az iratokban az szerepel, hogy az őr még hosszú percekig mozgott a padlón. Akkor is, ha testén csaknem tucatnyi olyan sérülést találtak, amelyek a Nagy Lászlónál lévő géppisztolyból származtak, s mindegyikük halálos volt.
Weiszdorn Róbertet nem lehet sajnálni, és nem szabad mentegetni. Az évszázad bűncselekményének részese volt, ezért a rácsok mögött a helye. A nyolc áldozat, azok családja és saját szerettei miatt is neki kell elszámolnia lelkiismeretével. Magyarországon azonban mindenkinek – bármilyen szörnyűséget követett el – joga van a tisztességes eljáráshoz. Vajon az ügy súlyához mérten tisztességes-e a helyszínelői munka, ha három hónap múlva találják meg az állítólag az őr halálát okozó, Weiszdorn pisztolyából származó lövedéket? Nagytakarítás, a helyiség teljes átrendezése után. Tisztességes-e, hogy ezután bejelentik: a lőmagon az áldozat DNS-ét találták meg, de a legfontosabb tárgyi bizonyítékot egyszer sem hajlandó bemutatni az ügyészség, s még a dokumentációjáról sem tudni semmit? Biztosnak tekinthető-e a genetikai egyezés, ha a golyót olyan szakértői csoport találta meg, amelyik 2002. május 9-én a helyszínen talált összes lőmagot, hüvelyt ömlesztve egyetlen zacskóba rakta, mondván, abból keveset hoztak magukkal?
Tisztességes-e, hogy – bár a védelem többször kérte – az ügyben eljáró egyik bíró sem rendelte el a lövedék bemutatását? Nem voltak rá kíváncsiak? Elég volt hivatkozni rá? Beszédes közjáték volt, amikor a golyó sorsát firtató ügyvédhez így szólt indulatosan az azt állítólag megtaláló fegyverszakértő: „Csak nem képzeli, hogy nem létezik?” Egy ilyen kijelentés ma Magyarországon elég, hogy valamiből megdönthetetlen bizonyíték legyen? Nem állítható, hogy a nyomozó hatóság, az ügyészség, a bíróság néha presszionálja a különböző ügyekben nyilatkozó igazságügyi szakértőket, akiket esküjük köt az igazmondásra. Csak úgy látszik.
A bírák egy része magát teszi komolytalanná, amikor érveket, bizonyítékokat söpör félre csuklóból, s hoz érthetetlen döntéseket. A miértre nem lehet zsigeri választ adni, miszerint a firtatás a bírói szabadság megsértése. Néhányan elfelejtik, hogy tiszteletre méltó hivatásuk révén kötelességük, hogy a társadalom lelkiismerete és a jogszabályok szerinti, igazságos, megtámadhatatlan döntéseket hozzanak. Olyanokat, amelyekhez aztán nem szükségeltetik magyarázat, kiváltképp nem magyarázkodás.
A címben szereplő állatorvosi ló nem élte túl a megpróbáltatásait. A móri aktákat azonban a jelek szerint hiába zárták le, az egyedülálló rémtett körülményeit a döntéshozóknak még nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. Több a kérdés, mint 2002. május 9-én.
