Szebenyi István-móri rémálom-ahogy én láttam

Tisztelnünk kell a múltat, és nem szabad megfeledkeznünk azokról, akik életüket áldozták a jövőnkért.
Amikor 2006-ban egy tragikus balesetben életüket veszítették tűzszerész barátaink, megfogadtam, nem feledkezünk meg róluk. És azokról a hősökről sem, akik a II. világégés alatt hősként áldozták fiatal életüket a hazájukért.

Ebből az alkalomból állítottunk emléket nemrégiben:

– A mai nap a 2006. október 6-án tett fogadalmunk beteljesítése. Azon a napon veszítettük el tűzszerész barátainkat egy tragédiában. Róluk szeretnénk minden évben méltó módon megemlékezni, és mindazokról, akik életüket áldozták a hazáért itt a Vértesben.

Ez az emlékmű egyben egy felkiáltójel is, hiszen a II. világháború 64 esztendővel ezelőtt véget ért, ám nyomai a mai napig fellelhetőek. Alig van család, amelytől ne ragadott volna el családtagot a háború, a tűzszerészek pedig ma is nap mint nap ott vannak az első vonalban. Ők a láthatatlan hősök, akik úgy teszik a dolgukat, hogy arról az állampolgár szinte semmit nem tud. Mindannyiukról szól ez a nap – mondta Szebenyi István, az egyesület elnöke.

Hajdú Gábor mk. ezredes, a Magyar Honvédség 1. számú Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj képviseletében leplezte le a kopjafát. Beszédében kiemelte, kollégáik folyamatosan jelen vannak a környéken. Máig számtalan helyen kerülnek elő lövedékek, bombák, robbanószerkezetek. Köszönetét fejezte ki az egyesület tagjainak, akik sok segítséget nyújtottak az elmúlt években a háborús nyomok és veszélyek felszámolásában.

– Az I. világháború után több emlékművet emeltek a hősi halált halt magyar honvédeknek, ám a II. világháborús hősök a politikai helyzet miatt nem kaphattak méltó emléket. Ezt pótolta most be az egyesület a kopjafával. A helyszín is adott volt, hiszen a Vértesben rengeteg katona veszítette életét. Elég csak az 1. számú magyar huszárhadosztályra gondolnunk, amelynek valamennyi tagja ottmaradt a harcokban. Többségük máig nem kapta meg méltó nyughelyét – emlékeztetett Négyesi Lajos alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője.

Borbíró Mihály, Óbarok-Nagyegyháza polgármestere elmesélte, hogy a front hónapokig itt húzódott, ezért rengeteg katona holttestét a visszaköltöző lakosoknak kellett eltemetniük. A harcok befejezése után más tennivaló is akadt. A romok eltakarítása, a fegyverek, a bombák, a harci járművek megsemmisítése, elszállítása.

– A munka máig sem ért véget, a tűzszerészek nap mint nap megvívják csatájukat a különböző robbanószerkezetekkel. Folyamatosan dacolnak a veszéllyel, de értünk, hétköznapi emberekért teszik – tette hozzá Borbíró.

Az emlékezők elhelyezték koszorúikat, virágaikat a kopjafa tövében. Így tettek a hősi halált halt tűzszerészek rokonai is. Köztük Baksa Tamás özvegye, gyermeke, családtagjai, akik könnyekkel küszködve emlékeztek a zámolyi homokbányában munkavégzés közben, 2006. október 6-án elhunyt tűzszerészre. Emlékét mostantól e kopjafa is őrzi.