Az alábbi esetet pusztán azért teszem közzé, mert futólag magam is ismertem a két áldozatot. Feleségem családjának Vértesszőlősön lévő hétvégi házuk előtt gyakorta láttam őket elsétálni kézenfogva. Egy középkorú férfi, és egy fiatal lány. Mintha csak apa és lánya lettek volna...

Vértesszőlős: egy kiscsiny békés falu Tatabánya és Tata között. Békés mindennapjaikat élik a település dolgos lakói. A legnagyobb bűneset a faluban talán a hétvégi házak időszakos feltörése, vagy kerékpárlopás a kocsma előtt.

Majd valami megváltozik. 1999.március 31-én brutális gyilkosság történik a falu határában. Nem is gyilkosság, inkább szabályszerű mészárlés, vagy kivégzés! Indítéka, és tettese a mai napig felderítetlen, és talán az is marad...

Idézet egy cikkből:

Két halott a dűlőúton

2009. október 02. | péntek

Ketten ballagtak egymás mellett a verőfényes tavaszi napsütésben a Tata¬bá¬nya és Vértesszőlős közötti dűlőúton, 1999. március 31-ének délelőttjén. Egy pocakos, középkorú férfi és egy csinos, fiatal nő. Az egyik hétvégi házhoz tartottak. Nem, nem az övék volt, csupán művelték a kertjét. Pontosabban a férfi művelte – szívességből. Tehette, ideje tengernyi, meg unta is magát rettenetesen, ez az igazság.
Hogyne, hiszen akkor már négy éve bujkált.

Hogy miért, abba is azonnal beavatom az olvasót, most azonban még csak Vértesszőlős határában járunk. Ide érkezett az a férfi is, aki a fák közül lépett ki, mintha csak éppen a szükségét végezni vonult volna félre a figyelő szemek elől. A pár felé indult, s amikor egy vonalba értek, udvariasan elengedte őket, majd hátrafordult, s a kabátja alól előhúzott Skorpió géppisztolyával sorozatot engedett a férfi hátába.

A meglőtt ember tett még egy-két lépést, aztán összecsuklott. A nő hátrafordult, ám mire felfoghatta volna, hogy mi történik, őt is elérték a lövedékek. A gyilkos a fejére célzott, s – igaz, véletlenül – éppen annyi lövés végzett vele, mint szerelmével: később mindkettőjük testén hét-hét bemenetet számolt a boncmester.
A gyilkos pedig sietős léptekkel indult el a dűlőúton, s 400-500 m鬬ter megtétele után az autójába szállt és elhajtott.

►

– Nem sokkal délelőtt 11 óra után kaptuk a bejelentést, hogy egy kutyáját sétáltató férfi holttesteket talált a dűlőben – emlékezik a tíz évvel ezelőtti gyilkosságra Körmendi Zsolt nyomozó Tatabányán, a megyei rendőr-főkapitányságon. – Kimentünk, megnéztük a holttesteket, s éreztem, hogy reménytelen ügy.
– Miért gondolta, hiszen még el sem kezdték a nyomozást? – csodálkozom.
– Az ölés módjából. Látszott, hogy az akkoriban szokásos maffia-módszerrel végezte ki a párt a bérgyilkos. Márpedig az ilyen ügyeket nem sikerült megoldanunk. Ezért tűnt kilátástalannak a felderítés.
Ez természetesen nem jelentette azt, hogy ne vágtak volna bele azonnal nagy erőkkel a nyomozásba, s Körmendi Zsolt ügygazda a lehetőségeihez mérten ne tett volna meg mindent a siker érdekében. Bizonyítja ezt az a tíz vaskos aktaköteg is, amelyekből a nyomozó időnként az emlékezetét frissíti.

Első lépésként azt kellett megállapítani, hogy kik lehetnek egyáltalán az irat nélküli áldozatok. A nyomozók a hétvégi házaknál kezdtek el kérdezősködni, ám ekkor még csak annyi derült ki, a pár valahonnan Tatabányáról szokott érkezni. Sokszorosították a fényképüket, s lakásról lakásra járta a több tucat rendőr a várost: ismeri-e valaki őket. Így derült ki, hogy a férfi, Csizmadia Lajos a város szélén, a Béla király körtéren bérelt lakást, a barátnőjét pedig Kiss Krisztinának hívták.
Innen már el lehetett indulni a felderítésben. Kiderült, hogy a férfi négy éve tűnt el Nagyigmándról. Felesége és kislánya sem lakik már a faluban, házukat elárverezték.
Az újabb adalékok nyomán pedig kibontakozott Csizmadia Lajos története.

A férfi eredendően gazdálkodott, majd amikor a vállalkozása befuccsolt, a Deux Kft.-hez szegődött. A cég elsősorban olaj-nagykereskedéssel foglalkozott. A kilencvenes évek elejét írjuk, azt az időszakot, amikor az olajszőkítésből vagyonok alapozódtak meg. Így az sem lehetetlen, hogy a cég által forgalmazott üzemanyagba is került néhány csepp az államilag támogatott olajból – amit áron alul tudtak kínálni a töltőállomásoknak… Mindenki jól járt, kivéve az adófizetőt. Na de ne kukacoskodjunk, a cég számára a beszerzési és az eladási ár közötti különbözet a lényeg. Mert az a tiszta haszon.
Csizmadia Lajos feladata az volt, hogy járja a kutakat, s szedje be a leszállított üzemanyag ellenértékét. Tette is a dolgát, ám 1995-ben csak beütött a krach: a cég vezetője, Kardos Ferenc, akinek el kellett számolnia, autóbalesetben meghalt.

A pénzbeszedő férfi éppen 52 millió forint bevételt tartott magánál. Kinek adja át ő ezt most? Talán bizony Juhász János Zoltánnak, az elhunyt cégvezető társának. Az ötlet kiváló, csak hát Juhász akkor éppen hosszabb ideje külföldön tartózkodott – a nyomozati anyag szerint égett a lába alatt a talaj. Csizmadiának mindenesetre sikerült elérnie telefonon, s azt az utasítást kapta, hogy az összegből két és fél millió forintot adjon át egy harmadik személynek, 3 és fél milliót megtarthat magának, a maradék 46 millió forinttal pedig várja meg őt, amíg biztonságosnak látja a hazatérését.

►

Itt lépett be a történetbe Marjai László. Hogy kicsoda ő? A Csizmadia család barátja, egyébként pedig életművész. Vagy inkább szélhámos? Azt hiszem, a kettő együtt.
Végzettsége mindenesetre géplakatos, magát természetgyógyásznak, valamint Mozambik pénzügyi attaséjának adta ki.
S hogy mi köze a történethez? Igen, kitalálta az olvasó. A Csizmadia Lajos által őrzött 46 millió nála kötött ki. Épp csak annyi időre kérte el, amíg megforgatja a mozambiki aranybányákban, s már adja is vissza a busás haszonnal egyetemben.

Néhány hónap múltán azonban hazaérkezett Juhász János Zoltán – s kérte a pénzt Csizmadia Lajostól. Ő pedig szaladt Marjaihoz, aki – minő fordulat! – nem volt abban a helyzetben, hogy eleget tegyen a kérésnek. Furcsa is lett volna, ha vissza tudja adni, hiszen éppen azelőtt verte el valahol Dominikán, a maradékból pedig valóságos erőddé alakíttatta pilisszántói otthonát, amelyben a biztonsági őröknek is jutott hely.
Csizmadia Lajos pedig mit tehetett, töredelmesen bevallotta a valós helyzetet Juhász János Zoltánnak. Ő pedig kérte a pénzét Marjaitól, aki váltig tagadta Csizmadia állítását. Hiába azonban, Juhász János Zoltán van annyira dörzsölt, hogy tudja, ki mond igazat. Ennek ellenére Csizmadia Lajos jobbnak látta, ha családját rábízza Marjai Lászlóra – ha már kisemmizte, viselje a gondjukat –, ő pedig illegalitásba vonul. Marjai pedig – hiszen nem csibész ő, csupán szélhámos – cselédnek és szeretőnek magához vette az asszonyt, egészen addig, amíg a felesége meg nem elégelte a háromszöget. Ekkor Marjai lakást vett Csizmadia feleségének, és elbocsátotta békével.

Csizmadia Lajos pedig hol itt, hol ott bujdokolt tovább a barátnőjével. Hogy miből? Hát a Marjai László által csepegtetett pénzből. Csizmadia Lajos azonban az évek múlásával egyre inkább megelégelte a dolgokat, s feljegyzései tanúsága szerint megfenyegette Marjai Lászlót, hogy most már vagy rendezi a helyzetét, vagy feldobja a zsaruknak.
Erre azonban nem volt lehetősége, mert egy tavaszi délelőtt a Tatabánya és Vértesszőlős közötti dűlőn szembetalálkozott egy férfival…
Ki volt ez a férfi, s ki bérelte fel a gyilkosságra? A nyomozók ugyan találtak egy szálat egy szlovákiai keresztapához, Marjai László barátjához, de ez túl vékonynak bizonyult ahhoz, hogy vádat lehessen emelni. Ahogy azt Körmendi Zsolt nyomozó az első percben megjósolta.

►

Szerettem volna megkeresni a történet szereplőit, de sem Csizmadia Lajos özvegyét, sem Juhász László Zoltánt nem találtam azon a címen, ahol a történet idején laktak.
Hiába kerestem Marjai Lászlót is Pilisszántón, a Vörösmarty utca 1.-ben. Csupán egy női hang válaszolta az erődszerű épület kamerával összekötött kaputelefonján, hogy évekkel ezelőtt elköltözött.
Éppen azt követően, hogy hasba lőtték, tudom meg a közeli a Gurító presszóban. Azóta bujdokol.

Gyilkosság rendelésre
A lehető legnehezebben felderíthető emberölések közé tartozik az, amikor az elkövető vélhetően bérgyilkos, értékelte a történetet Kovács Lajos nyomozó, lapunk állandó szakértője. A bérgyilkos ugyanis korábban soha nem találkozott az áldozatával, tehát nem kötődik hozzá személyesen.
Éppen ezért ezeknél az ügyeknél a nyomozók elsősorban a megbízó személyét igyekszenek felderíteni. Ő ugyan általában tuti alibivel rendelkezik, ám a motivációja kideríthető. Jól ismeri az áldozatot, s nemcsak a személyét, hanem a napirendjét, szokásait is. Tudja, hogy hol lakik, hol dolgozik, mikor indul a munkába, milyen útvonalon, hol ebédel, gyerekét mikor hozza el az iskolából, mi a hobbija, hol sportol, kikkel, és még lehetne hosszan sorolni. Ezeket az információkat meg kell osztania a bérgyilkossal. Lehetséges az is, hogy bizonyos mértékben a végrehajtásban is részt vesz, például kieső helyre csalja az áldozatot, ahol a gyilkosa vár rá.
A bérgyilkosságoknak körülbelül 20-30 százalékát sikerül felderíteni. Általában azokat az ügyeket, amelyeknél családtagok, haragosok fogadnak gyilkost. Ezekért nem kérnek sokat, vannak, akik már néhány tízezer forintért, egy autóért hajlandóak más életét kioltani. A nagy ügyeknél persze más a tarifa, az alvilági leszámolásoknál milliókért mérik a halált. Érdekesség, hogy Fenyő Jánosra rákértek a bérgyilkosai, amikor megtudták, milyen nagy emberrel végeztek.
Arról pedig, hogy ki rendelte meg Csizmadia Lajos és Kiss Krisztina meggyilkolását, mint általában, most sem érdemes bonyolult elméleteket gyártani. A férfi áldozat feljegyzései vélhetően megmutatták a nyomozóknak a megrendelőt, csupán a meggyanúsításhoz kellő bizonyítékokat nem tartalmazták. Aki e tekintetben bármilyen információval rendelkezik, annak a bejelentését köszönettel veszik a nyomozók.

Hardi Péter