Szebenyi István-móri rémálom-ahogy én láttam

Képzelt riport? Hát igen...azt hiszem a móri üggyel kissé be is skatulyáztam magam. Szinte minden esetben csak ezzel kapcsolatos műsorokba hívnak, illetve erről készülnek cikkek. Holott rengeteg más mondanivalóm is volna, ami így nem juthat el másokhoz.

Ezért most egy képzelt riportot készítek magammal. :-) Tudom, meglehetősen furcsa ha a kérdező is és a válaszoló is én vagyok. De majd igyekszem magamnak kellemetlen kérdéseket is feltenni. Rendben? :-)

Akkor indulhat:

Képzelt Riporter: István! Szinte mindent tudunk már önnel kapcsolatban ami a móri tettesek elfogásának körülményeit illeti. De mi az, amit szívesen elmesélne magáról. Ami nem ezzel az üggyel kapcsolatos?

Szebenyi István: Hát igen. Ez az ügy számomra is újra és újra lerágott csont, mégis érdekli a közvéleményt. Pedig rengeteg másról lehetne beszélgetni. Egyáltalán beszélgetni is elfelejtenek lassan az emberek egymással. Érdektelenné kezdenek válni. Szívesen mesélnék például arról, hogy mintegy két esztendeje dolgozom egy terv megvalósításán, ami részint a turizmus fejlesztésén, másrészt pedig az oktatásról szólna, ha meg tudom valósítani.

K.R.:- Mi ez valójában? Mondana erről bővebben valamit?

SZ.I.: -Egy öt-hat településből álló, a települések életét nagyban befolyásoló projekten gondolkoztunk az érintett települések vezetőivel.Ezek többnyire ki falvak, amelyek sajátos helyzetüknél fogva meglehetősen szűkös anyagi kerettel rendelkeznek. A Vértesben helyezkednek el, ami ezzel szemben eddig kiaknázatlan lehetőségeket rejthet számukra. Gondolok itt elsősorban a turisztikai fejlesztés lehetőségeire. A települések mindegyike fantasztikusan szép környezetben található. Ez olyan adottság, amit nem szabad iparosítással tönkretenni! Ide nem szabad logisztikai központokat építeni! Erdőket irtani. Szerencsés fekvésük, és közös történelmük kötheti össze ezeket a településeket. Egyben ez adhat lehetőséget számukra a fejlődésre. Mivel a második világháborúban mindegyik település a frontvonalon helyezkedett el, ennek a mai napig fellelhető nyomait hordozzák. A települések környékén számos állásrendszer húzódik. Ezeket szeretnénk egy egybefüggő turistaúttal összekötni. Az útvonal kijelölése már megtörtént, nagyjából 27 km hosszúságú szakaszt választottunk ki.

K.R: - Értem. Mi a haszna, vagy érdeke ebben a vállalkozásban a településeknek?

SZ.I.: - Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, kezdetben semmi. Ez egy hosszú folyamat kell legyen, de ha sikerül megvalósítani, akkor számos munkahelyet teremthet, és ha turisztikai vonzerőt biztosítunk a kistelepülésekre, köréjük épülhet számos szolgáltató. Gondolok itt étteremre, panziókra, lovaglási lehetőség biztosítására, kerékpárkölcsönzőre, stb. Minden településen keresztül megy majd a túraútvonal, és mindenki egyenlően profitálhat majd belőle. Szervezünk állandó hadtörténeti tárlatot is, ahol kisdiákoknak tartanánk kihelyezett történelemórákat. Ahol lesz rá lehetőség, felépítenénk egy erdei iskolát, ahol külön túravezetőt biztosítanánk a gyerekek részére, akik nyaranta itt tölthetnék a szünidőt.

K.R: -Milyen programokat tudnának biztosítani az érdeklődők számára, ami máshol nincs?

SZ.I.: - Úgy gondolom jelenleg sehol nincs hasonló kezdeményezés. A felnőttek számára fantasztikus túralehetőséget biztosítanánk egy gyönyörű környezetben, és mindezt egy "időutazással" fűszereznénk. Vissza csöppenhet az érdeklődő a második világháborús Magyarországra. A visszaalakított lövészárokrendszerek, géppuskafészkek segítenének felidézni hogyan harcoltak itt apáik, nagyapáik. De természetesen különböző akadálypályák, és hadijátékok is színesítik majd a programot. Illetve a falusi turizmus kínálta lehetőségek is gazdagíthatják majd a kínálatot.

K.R: - Szép álmok, de miből tudják mindezt megvalósítani?

SZ.I.: - Hát igen, hiába a szép tervek, ha megvalósítatlanul maradnak. Ma nem könnyű mindezekre forrásokat találni. A kistelepüléseknek erre nincs pénzük, és bevallom nekem sincs. Nemrégiben létrehoztunk a célra egy egyesületet, és megpróbálunk pályázati forrásokat találni a megvalósításhoz. Ez sem egyszerű, mivel szinte minden pályázat önerőt vár el, és jelenleg még ezzel sem rendelkezünk. De reméljük ez nem marad mindig így.

K.R: - Egyéb megvalósításra váró tervei?

SZ.I: - Van egy álmom, ami egy nagy kaland volna. Egy dokumentum filmsorozat elkészítésén gondolkozom. Mi több, nem csak gondolkozom, bizonyos dolgokat ezzel kapcsolatban már elkezdtem szervezni. Konkrétan azt tervezem, hogy a Második Világháború meghatározó csatatereit keresnénk fel. Bár egykoron meghatározó történelmi jelentőséggel bírtak ezek a helyszínek, ma javarészt elhagyott terület. Gondolok itt például Al-Alamein hadszínterére, ami ma lezárt terület, még turisták sem látogatják. Rommel, és Monty itt megközelítőleg egymillió aknát telepített. Ezek természetesen ma is működő aknamezők! Természetesen számos más érdekes helyszín is van, például az Ardennek-i offenzíva helyszíne, vagy Sztálingrád, vagy akár a Csendes-Óceáni hadszíntér.

K.R.: - Mi a célja ezzel? Mit szeretne megtudni? Vagy bemutatni? Hiszen ezekről a csatákról rengeteg dokumentumfilm készült már, és töménytelen archív anyag áll rendelkezésre.

SZ.I.: - Ebben igaza van. Mégis úgy érzem lehet egy teljesen új nézőpontból is megközelíteni az ott korábban lezajlott eseményeket. Nálunk még szinte ismeretlen fogalom a hadirégészet, de vannak külföldön akik ezt a tevékenységet mesterfokon űzik, és be is mutatják az erről készített dokumentumsorozatokat. Én is hasonlóképpen gondolkozom, és azt szeretném bemutatni a nézőnek, mi változott, vagy maradt érintetlen a korabeli csatatereken? Egészen konkrétan a korabeli eseményekhez tárgyi bizonyítékokat lehetne csatolni, és azzal igazolni, vagy cáfolni néhány eseményt.

K.R.: - Maradjunk most például Egyiptomnál. Azt mondja oda szívesen menne. Nyaralni, pihenni én is örömmel mennék oda, de egy működő aknamezőre önszántából menni! Ez nem egy veszélyes vállalkozás?

SZ.I.: - Természetesen az. De veszélyes az ejtőernyőzés, és a hegymászás is. Nyilván ez is ez extrém dolog, és nem is sokan csinálják. A célom persze nem csupán a helyszínek öncélú bemutatása, hanem az itt "felejtett" aknákra is fel szeretném hívni ezzel a figyelmet! Nincs rendben véleményem szerint, hogy néhány európai hadsereg egyszerűen otthagyja a "szemetét" és ezzel megnyomorít egy másik országot. Terveim szerint az aknamező egy bizonyos részének felszedésében is segítkeznénk önkéntesen.

K.R.: - Mikor láthatjuk az erről készült filmet?

SZ.I.: - Ez sok mindentől függ. Már megszerveztem az erre a "kalandra" vállalkozó társakat. Felvettük a kapcsolatot az egyiptomi hatóságokkal, az egyeztetés, az engedélyek beszerzése folyamatban van. Tapogatóztam TV csatornánál is, ahol eladható produkciónak tartják. Most szponzorokat kell keresnem, akik hajlandók ebbe befektetni. Hiszek abban, hogy van erre igény, és talán már lassan nem elégednek meg a nézők a televíziós show műsorokkal, vagy valóságshow-k nyújtotta kínálattal. Talán van még igény az ismeretterjesztő, esetleg kalandos úti beszámoló jellegű produkciókra.

K.R.: - Mi van még, amivel mostanában foglalkozik? Amit megosztana az olvasókkal?

SZ.I.: - Mivel jelen pillanatban talán a második legnagyobb ezzel a témával foglalkozó weboldalt működtetjük, mindenképpen szükség van bizonyos szabályrendszer megalkotására. Vagy akár a kutatói, gyűjtői tevékenység megfelelő törvényi keretek között történő működésének megalkotására. A jelenlegi szabályozás úgy gondolom senkinek sem megfelelő. Vonatkozik ez akár a gyűjteményi fegyverek, a hatástalanításra vonatkozó szabályozásra, vagy magára a fémkeresős kutatói tevékenységre egyaránt. Vannak ezzel kapcsolatos ötleteim, elképzeléseim, amelyek nagyon jól betartható, és mindenki számára elfogadható szabályozást eredményezhetnének. Tudomásul kell sajnos venni, hogy ma már egy iparággá vált a korszak kutatása, és a tárgyak, relikviák gyűjtése. Ezt padig csak tiltó intézkedésekkel szabályozni részint bizonyos korábbi időket idéz, másrészt szakmailag sincs rendben. A tiltó intézkedéseket szinte lehetetlen betartatni, és nincs meg a megfelelő számú ember, aki érvényt tudna szerezni a betartásuknak. Lényegesen egyszerűbb egy önmagát szabályozó rendszer kialakítása, ami ráadásul még rendszeres bevételt is hozhatna az államkasszának, ezen keresztül mondjuk a múzeumoknak, kiállítótermeknek. A befolyó pénzt ismeretterjesztésre, könyvek kiadására, tárlatokra, oktatásra lehetne fordítani. Ezen dolgozom most, és remélem rövidesen az érintettek bevonásával közösen gondolkozhatunk egy viszonylag jó megoldáson, amihez majd jó ideig nem kellene hozzányúlni.

K.R.: Hát, most úgy tűnik minden kérdést nem sikerült megvitatnunk, de talán majd legközelebb újabb témákról tudunk beszélgetni. Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok a tervek megvalósításához!

Az oldalon már idéztem néhány szemelvényt a könyvből. Korrekt kiadót keresek!

 Rövid idézet a könyvből:

X.Y. hölgyet keresem.

    – Őt most nem tudom adni. Később szíveskedjen hívni!

    – Elnézést kérek, de lehet, hogy Ön is tud nekem segíteni?

    Azzal elmeséltem a katonák megtalálásának körülményeit, és kértem a segítségét.

     – Micsoda?! – csattant fel!

     – Mit kerestek ott maguk egyáltalán? Mi az, hogy csak úgy ásogatnak?

 Ki engedélyezte ezt maguknak?

     Záporoztak a kérdések. Úgy tűnt valami darázsfészekbe nyúltam, pedig csak bejelentést szerettem volna tenni.

    – Hölgyem. – untam meg végül.

    – Ne haragudjon, de azt hiszem félre értett. Én ebben az esetben az állampolgár vagyok, a bejelentő. Beszélhet velem ebben a hangnemben, de ezzel nem jutunk előbbre.

    Ez látszólag használt, kissé lenyugodott. Ezek után lelkemre kötötte, hogy a legrövidebb időn belül írjak egy e-mail, a pontos leírással, és GPS koordinátákkal. Kissé fellélegeztem, amikor letettem a telefont.

Te Úr Isten ez a nő! Egy igazi harcos amazon.

    Néhány óra alig múlhatott el, amikor berregni kezdett a zsebemben a telefonom. Ismeretlen szám. Felvettem és egy női hang volt a vonal végén.

    – X.Y. vagyok a Bicskei Rendőrkapitányságról. Tudomásunkra jutott, hogy önök emberi maradványokat találtak. Mikor történt ez? Hol van ez a hely pontosan?

     Ismét záporozni kezdtek a kérdések. Próbáltam meglehetősen pontosan meghatározni a helyet, de egészen bizonyos voltam abban, hogy nem fognak odatalálni.

    Megint eltelt pár óra, Ő volt a telefonban.

    – Szebenyi Úr? Ki kellene menni a kollégákkal a helyszínre még ma. Mikor tudnánk ezt megoldani?

    – Hát a helyzet az, hogy én dolgozom.

    – Akkor maradjunk abban, hogy hatkor kellene találkoznia a kollégákkal.

    Hatkor? Hiszen akkor már korom sötét van –gondoltam, de mivel ellentmondást nem tűrő volt a hangja, így beleegyeztem.

     Este hatkor ott voltam a megbeszélt helyen, és rövidesen meg is érkeztek. A viselkedésükből úgy tűnt, nekik sem annyira tetszett az esti időpont. Átültem a terepjárójukba, és nekivágtunk az erdőnek a korom sötétben.

     Jó darabon lehetett autóval menni, de egy bizonyos szakasz után már járhatatlan volt az út, ezért onnan gyalog folytattuk. Egy darab, pislákoló elemlámpájuk fényében botorkáltunk hárman felfelé a magaslatra az éjszakai sötétségben. Felváltva káromkodtunk, ha éppen megbotlott valamelyikünk.

    Út közben próbáltam elmesélni, mi a fenét keresünk tulajdonképpen itt, és hogy félre ne értsék ez nem az én ötletem volt. Szerencsére hamar megtaláltam a helyet, ahová elmondásuk szerint másnap majd visszatérnek a nyomozók, illetve a szakértő, és lefolytatják az államigazgatási eljárást.

    Visszaérve a parkolóba elkérték az irataimat, amiből kiírták a személyi adataimat. Miközben egyikük írt, a másik kérdezett.

    – Aztán fegyver nem volt mellettük? – kezdte.

    Na, tessék! – gondoltam. Már megint témánál vagyunk. Most mit mondjak neki, hogy a tankot, amiben a szerencsétlenek ültek már hazavittük?

¤

Aki többet szeretne megtudni a fémkeresős társadalomról, látogasson el ide:

www.wikingkutatocsoport.hu

Kicsit áttekinthetőbb blogom:

moriremalom.blogspot.com/

 wikingkutatocsoport.hu/shop/

Gyakran olvasgatok hozzászólásokat a bulvárban, vagy máshol velem kapcsolatban megjelent cikkekről.

Néhány "gyöngyszem" amit megosztok az olvasókkal:

"várhatsz a pénzedre hapsikám. a szemét zsaruk nem fognak fizetni. de javaslom, mondd azt, hogy roma vagy, meg ilyenek, és egyből meg lesz a pénz, és még talán új házat is kapsz."

"Nekem is pont az jutott eszembe, hogy mondja azt hogy roma.
A pénzt már kifizették Kiglicsnek, és még új fizimiskát, új személyit, adatokat is kapott mellé. Csak nem fognak neked fizetni! Kell a pénz a rendőrségnek, hogy ilyen családírtók és gyilkosok "elfogása" után felvehessék a szép kis summákat, és kinevezési összegeket. Állambácsinak sincs több pénze, mert nekik is kell a sok pénz a pályázatokra, az állami vezetők végkielégítéseire, nameg az egy s e gg el 100 állást betöltő képviselők javadalmazásaira."

"ILYEN GANAJOK A RENDŐRÖK!!
KOMCSI BÉRENC AZ ÖSSZES!!!! "

"Kiglicstől azért nem perlik vissza pénzt, mert nincs ilyen törvény rá... Kár... "

"A valódi nyomravezetőnek nem fizetik ki a nyomravezetői díjat, de a hamis vádat felépítő rendőrök megtarthatják a kitüntetéseiket? Magyaroszág"

"Ha a bíróság kimondta,hogy ő a nyomra vezető,nem értem miért nem kapja meg a neki jogosan járó összeget.Úgy látszik ha becsületes az ember az ebben az országban nem kifizetődő!?"

"Hát így segítsen az egyszerű ember a hatóságnak!Ilyen aljas módon átverik!Milyen példát mutatnak az ilyen viselkedéssel?És még elvárják,hogy becsületes legyen a hülye állampolgár?
Hazudni,becsapni az embereket épp olyan bűn,mint ami ellen "harcolnak"!!!"

"Ezek után várhatja a rendőrség, hogy legközelebb valaki akár csak a kisuját is megemelje a segítségükre.Frászt! Nyomozzanak, keressék meg ők maguk az elkövetőket.Ezért fizetik őket (nemis rosszul) De ha melléfognak, akkor kapjanak büntetést is. Ez lenne a korrekt. Bár ilyet magyarországon kérni lehetetlenség."

"Kedves Voltaren!
Egy jóérzésű Magyar állampolgár szerintem kötelességből is bejelenti ha egy ilyen kaliberü bizonyítékba botlik.Ha István nem így cselekedett volna,most Kaiser az ügyben ÁRTATLAN ülne élete végéig rácsok mögött.És a rend éber őrei meg lelkiismeret furdalás nélkül (szerintem most sincsen nekik)ülnének a *****ükön és várnák,hogy a sült galamb a szájukba repüljön.SZÁNALMAS!!!!!!!!!!!!!!!! "

"Ekkora hazugságot!! Ez nem egy egyszerű bankrablás volt, ez annál sokkal több..undorító... "

"na tuti mégegyszer nem számíthat segítségre a rendőrség!
majd eladják a fegyvert - vagy amit találnak - oszt jónapot!"


"Hát már nekem is gyanus ez a Szebeni. Más rosszkor van rossz helyen, ő meg mindig jókor jóhelyen. Mindig ő talál meg minden nyomot. Ezért már mást gyilkosság vádjával rég leültettek volna. Ő meg, ha szerencséje lesz még 28 milkát is kap. Látom a móri-ügy már csak ilyen. Sorra hullanak a fejek, és egyik sem a gyilkosé, és sorra fizetnek HUSZONÖT MILKÁKAT, de még véletlenül sem a valódi nyomravezetőnek. "

Természetesen tiszteletben tartom a Kedves Olvasók véleményét, akár "hideg" akár "meleg" amit kapok...

Tisztelnünk kell a múltat, és nem szabad megfeledkeznünk azokról, akik életüket áldozták a jövőnkért.
Amikor 2006-ban egy tragikus balesetben életüket veszítették tűzszerész barátaink, megfogadtam, nem feledkezünk meg róluk. És azokról a hősökről sem, akik a II. világégés alatt hősként áldozták fiatal életüket a hazájukért.

Ebből az alkalomból állítottunk emléket nemrégiben:

– A mai nap a 2006. október 6-án tett fogadalmunk beteljesítése. Azon a napon veszítettük el tűzszerész barátainkat egy tragédiában. Róluk szeretnénk minden évben méltó módon megemlékezni, és mindazokról, akik életüket áldozták a hazáért itt a Vértesben.

Ez az emlékmű egyben egy felkiáltójel is, hiszen a II. világháború 64 esztendővel ezelőtt véget ért, ám nyomai a mai napig fellelhetőek. Alig van család, amelytől ne ragadott volna el családtagot a háború, a tűzszerészek pedig ma is nap mint nap ott vannak az első vonalban. Ők a láthatatlan hősök, akik úgy teszik a dolgukat, hogy arról az állampolgár szinte semmit nem tud. Mindannyiukról szól ez a nap – mondta Szebenyi István, az egyesület elnöke.

Hajdú Gábor mk. ezredes, a Magyar Honvédség 1. számú Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj képviseletében leplezte le a kopjafát. Beszédében kiemelte, kollégáik folyamatosan jelen vannak a környéken. Máig számtalan helyen kerülnek elő lövedékek, bombák, robbanószerkezetek. Köszönetét fejezte ki az egyesület tagjainak, akik sok segítséget nyújtottak az elmúlt években a háborús nyomok és veszélyek felszámolásában.

– Az I. világháború után több emlékművet emeltek a hősi halált halt magyar honvédeknek, ám a II. világháborús hősök a politikai helyzet miatt nem kaphattak méltó emléket. Ezt pótolta most be az egyesület a kopjafával. A helyszín is adott volt, hiszen a Vértesben rengeteg katona veszítette életét. Elég csak az 1. számú magyar huszárhadosztályra gondolnunk, amelynek valamennyi tagja ottmaradt a harcokban. Többségük máig nem kapta meg méltó nyughelyét – emlékeztetett Négyesi Lajos alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője.

Borbíró Mihály, Óbarok-Nagyegyháza polgármestere elmesélte, hogy a front hónapokig itt húzódott, ezért rengeteg katona holttestét a visszaköltöző lakosoknak kellett eltemetniük. A harcok befejezése után más tennivaló is akadt. A romok eltakarítása, a fegyverek, a bombák, a harci járművek megsemmisítése, elszállítása.

– A munka máig sem ért véget, a tűzszerészek nap mint nap megvívják csatájukat a különböző robbanószerkezetekkel. Folyamatosan dacolnak a veszéllyel, de értünk, hétköznapi emberekért teszik – tette hozzá Borbíró.

Az emlékezők elhelyezték koszorúikat, virágaikat a kopjafa tövében. Így tettek a hősi halált halt tűzszerészek rokonai is. Köztük Baksa Tamás özvegye, gyermeke, családtagjai, akik könnyekkel küszködve emlékeztek a zámolyi homokbányában munkavégzés közben, 2006. október 6-án elhunyt tűzszerészre. Emlékét mostantól e kopjafa is őrzi.

Erre az ítéletre meglehetősen sokat kellett várni, de megszületett.
Annak figyelembevételével, hogy mi maradt a bűnlajstromában, meglehetősen szigorú ítéletet mértek rá.
Ezt annál is inkább állítom, mert a napokban olvastam egy esetről, amikor egy korábban szándékos emberölésért elítélt 14 év után szabadult, majd több késszúrással megsebesített egy eladót.
Akkor hogy is van ez?
Tudom, a bíró mérlegelhet...

Idézek egy cikket:


Kaiser Ede nem gyilkolt Móron

Kaiser Ede nem bűnös a 2002-ben elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablásban - mondta ki pénteken a Fővárosi Bíróság. Más bűncselekményekért ugyanakkor 18 évet kapott.

Másfél hónap híján öt éve ítélte el első fokon ténylegesen életfogytig tartó fegyházra a Fővárosi Bíróság Kaiser Edét a móri Erste Bank 2002. május 9-ei kirablásáért és nyolc ember meggyilkolásáért. Egy évvel később a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az ítéletet. Később a Legfelsőbb Bíróság Kaiser Ede felülvizsgálati kérelmét is elutasította. A hazai kriminalisztika történetének eddigi legtöbb áldozatot követelő rablógyilkosságának végére ezzel pont került. Legalábbis akkor mindenki azt hitte.

Tizenhat hónappal a jogerős ítélet kihirdetése után azonban Bolcsik Zoltán dandártábornok, a Nemzeti Nyomozó Iroda akkori igazgatója a rendőrség számára kínos bejelentést tett: "Lehetséges, hogy van a móri ügynek egy másik megoldása is". A Kaisert haláláig rács mögé küldő ítélet fényében nehezen értelmezhető mondat azt jelentette, hogy a rendőrség elfogta az "igazi móri gyilkosokat". Kasier és védője, Dezső Antal ügyvéd azonnal perújítást kezdeményezett, azonban csak tegnap, 32 hónappal a "másik megoldás" megtalálása után sikerült elérniük, hogy a Fővárosi Bíróság kimondja: Kaiser Ede nem bűnös a nyolc emberéletet követelő móri bankrablásban. Az általa korábban (az első móri perben) már beismert brutális kegyetlenséggel végrehajtott rablásban, valamint egy emberölés kísérletében azonban bűnösnek mondta ki a bíróság, és 18 év fegyházra ítélte. Az ítélet még nem jogerős. Az ügyész súlyosbításért, Kaiser Ede és védője enyhítésért fellebbezett.

Kaiser Edét és Hajdú Lászlót, 73 nappal a móri mészárlás után fogta el a rendőrség egy bűnöző társuk, Kiglics Attila vallomása alapján. Kiglics azt vallotta, hogy korábban Kaiser, Hajdú és ő tervezték a móri bankfiók kirablását, de végül elálltak a tervtől, mert őt körözték, s ezért nem akarta elhagyni Budapestet. Miután Kaisernek a bankrablás után hirtelen sok pénze lett, Kiglics azt hitte, Kaiser és Hajdú nélküle rabolt Móron.


A móri rablás idején többen be akartak menne a bankba, őket egy "biztonsági őrnek látszó" fiatalember küldte el, aki egy táblát is kitett, miszerint a bank műszaki okok miatt zárva. Miután többen felismerni vélték Kaiserben azt az ál-biztonsági őrt, aki a rablás ideje alatt az ajtóban állt, a rendőrség, majd később a bíróság is bizonyítottnak látta: ők (mármint Kaiser és Hajdú) és csakis ők követhették el a móri rablást. Az a tény akkor senkit nem zavart, hogy a bank bejárati ajtaján (ahol az ál-biztonsági őr a táblát tartotta) volt egy ujjnyom, de nem Kaiseré. Pedig a tanúk szerint az álőrön nem volt kesztyű. "Kizárt, hogy mások rabolják ki azt a bankot, amelynek a kirablását éppen azok a vádlottak tervezték, akik közül az egyik a rablás idején több szemtanú szerint ott állt a bank ajtajában", mondta az első fokú ítélet szóbeli indoklásakor Varga Zoltán bíró.

Tévedett. Bár három csepeli bűnöző, Kaiser, Hajdú és Kiglics tervezte, valójában a tatabányai Nagy László és Weiszdorn Róbert hajtotta végre a móri rablást. Ez akkor derült ki, amikor egy Veszprémben, 2003-ban meggyilkolt postás gyilkosa után nyomozva a rendőrség egy kisebb fegyverarzenált talált Tata közelében, egy bozótos területen. A zsákokból előkerült néhány hüvely, amelyeket a móri gyilkosságnál (is) használt fegyverekből lőttek ki.

A Nemzeti Nyomozó Iroda ekkor újra elővette a móri aktákat, és 2007 februrájában azonosította a "valódi gyilkosokat". Négy hónappal később Nagy László volt fegyőr felakasztotta magát a zárkájában, így egyedül Weiszdorn állt bíróság elé a móri gyilkosságokért. Első fokon őt is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

Kézzel fogható történelem

Óbarok, Nagyegyháza - Második világháborús repülőgép roncsait, gépfegyvereket, elesett katonák maradványait találták eddig a Viking Kutatócsoport tagjai a település erdejében. Szebenyi István, aki a móri fegyvereket is megtalálta, vezeti őket.
Szerencsés fekvése segítette Óbarkot és Nagyegyházát (e két településrész most egy községet alkot) abban, hogy a történelem viharait viszonylagos békében túlélje. Szerencséjét sajnos a közeli Kisegyháza-puszta tragikus sorsa ellenpéldázza. Kevesen tudják csak, hogy ez a település a második világháborúban eltűnt a föld színéről - a komoly majorsággal rendelkező lakóövezet ugyanis a hadseregek útjában volt. Egykori létezésére ma már csak egy lezárt temető emlékeztet - ahová az utolsó halottat még 1944 decemberében temették el.

Nagyegyháza és Óbarok a keresztes lovagok útvonalából kiesett, ezért itt békés termelés folyt - s éppen ebben mutatkozott meg fontossága is: a zavartalan gazdálkodás egészen a második világháborúig folyt itt.

S noha a háború fő vonulata nem itt zajlott, azért a mellékhadseregek már érintették az itteni településeket. A nagyegyházi hadműveletek is ezért keltették fel a Szárligeten élő Szebenyi István, a Viking Kutató Csoport vezetőjének érdeklődését is. A hadtörténeti kutatásokkal - azon belül is inkább a terepmunkákkal - hobbiszinten foglalkozó férfit Borbíró Mihály, Óbarok polgármestere kérte fel az izgalmas munkára. A kutató neve sokak számára ismerős lehet: ő találta meg a tarjáni erdőben a móri bankrablásban használt fegyvereket. Szebenyi munkájának több célja is van: a hadtörténeti események feltérképezése, megismerése, amelynek során a lőszermentesítést is elvégzik.

- Szeretnénk kiszínezni a világháború fehér foltjait , hiszen sokszor bebizonyosodott már, hogy amit a levéltári kutatásokban találtak az elméleti kutatók, az nem mindig felelt meg a valóságnak - magyarázta vizsgálódásuk okát Szebenyi, miközben elvezetett minket a nagyegyházi erdő mélyébe, ahol a háborús események is zajlottak. Arra, hogy mennyire súlyos csaták zajlottak itt, csak azután döbbentünk rá, hogy a fémdetektorok, amelyeket a föld felett lóbáltunk, számtalan alkalommal jeleztek.

- Ez egy német lőszerhüvely - mondta Szebenyi társa, aki kiásta a detektor jelzése alatt a földet. Ettől a területtől pár méterre tavaly egy német katona maradványait is kiásták. Az elmúlt években csaknem száz katona csontjaira bukkantak egyébként ebben a térségben. Nem messze innen éles lőszert is találtunk a földben, amelyet azonban nem vihettünk magunkat, ez ugyanis tilos. A kutató pár kilométerrel feljebb egy Ju-87-es német bombázó roncsait is megtalálta.

-Ez a lelet azért is érdekes, mert még a németek sem tudták, hol tűnt el ez a repülőgép. A fém részeket még korábban széthordták az itteniek, így sajnos nem sok maradt belőle - mutat Nagyegyháza másik irányába István. Ekkor már másként tekintettünk a csodálatos kilátásra a napraforgótáblákkal és a sötétzöld erdőkkel. Mert ami nekünk a tökéletes panorámát jelenti most, az a hadseregeknek az ellenségre való tökéletes rálátást biztosította akkor. Több lövészárok is bizonyítja ezt, amelyek nagy része mélybenyúló dombok mentén húzódik, s amelyekben ma is ott pihennek a véres harcok emlékei: itt egy tojásgránáttartó láda rozsdás darabjai, ott egy halom lőszerhüvely. A kutatók egyébként találtak már számtalan tárgyat: dögcédulák százait, harckocsi-alkatrészeket, géppuskákat, sisakokat, miegymást.

- Megható leletekre is bukkantunk nem egyszer. Az elesett katonák hóna alá dunsztosüvegbe tették a papírt, amelyre ráírták az elesés idejét, a katona nevét, s azt, hogy hová valósi volt. Így próbálták meg biztosítani a bajtársak, hogy az elesett katona egyszer mégiscsak méltó sírba kerüljön - Szebényi még számtalan hasonló történetet mesélt nekünk, miközben próbáltuk felidézni a történteket. Hamarosan azonban egy kiállításon is megtehetjük ezt, a kutató ugyanis szeptember 23-án nyitja meg egy napos hadtörténeti kiállítását az óbarki polgármesteri hivatalban. A látogatók itt megfoghatnak minden leletet, felpróbálhatják a katonák sisakjait.

- Tapintható történelmet szeretnénk, nem pedig múzeumi hangulatot - tette hozzá a tárlat szervezője, Szebenyi István.

S ha mindennel végeztek a terepen, egy tanösvényt is létrehoznak majd itt, hogy a múlt, a történelem iránt érdeklődő diákok és a turisták is láthassák azt, amit a kutatók hosszú évek munkájával felfedeztek.

"Célunk, hogy a történelmet ne vitrinek mögül, hanem testközelből érzékeljék a látogatók, elsősorban a diákok. Ezért a védvonalat szinte teljesen helyre akarjuk állítani" – mondta Szebenyi István.

A környéken egyébként számos háborús emlék található. Van itt repülősír éppúgy, mint impozáns méretű tüzérségi vagy harckocsiállás. A kiásni kívánt lövészárkot is magában foglaló tanösvény mentén magyarázó táblákat szeretnének elhelyezni. Szebenyi elmondta, hogy a környéken négy hónapig állt a front, a támadók, a védők és a lakosság is egyformán szenvedett. A feltárással az egykori katona- és civil áldozatok előtt is kívánnak tisztelegni, teljesen függetlenül attól, hogy ki melyik oldalon állt. A helyieknek fontos a turizmus, hiszen a környéken magas a munkanélküliség.
Eredeti forrás: Lázin Miklós András


Lövészárkok az erdőben

Krónika
Kiásták az évtizedek óta a föld alatt megbúvó második világháborús lövészárkokat a múlt hét végén a Nagyegyháza melletti erdőben. A kutatást Szebenyi István, a móri gyilkosságnál használt fegyverek megtalálója szervezte. A föld alól számos háborús tárgy került elő.


Hajdani géppuskafészkek és lövészárkok között bóklászik csaknem negyven vidám ember a Nagyegyháza melletti erdőben. A kezekben szerszámok és fémkeresők. Itt-ott megállunk – ilyenkor Szebenyi István, a móri fegyverek megtalálójának kérésére egy-egy kutató kiválik a csapatból, s nekiáll kiásni a hatvan év alatt betemetődött fedezéket. Ám mielőtt a lapát belemélyedne az erdei talajba, egy fémkeresős alaposan körbenéz, mi lapul a mélyben. A nagyobb jeleket adó tárgyak helyét megjegyzik – ezeket óvatosan fogják körbetakarítani. A figyelem nem árt, hiszen egykori harcterületen járunk, ahonnan bármi előkerülhet.

A felső rétegek leginkább üres réz– vagy vashüvelyeket tartalmaznak. Kissé lejjebb előbukkannak a repeszek – tenyérnyi éppúgy van köztük, mint néhány milliméter átmérőjű, többségük szegélye ma is éles, és súlyos sérüléseket okozhat. Egy-egy szerencsésebb ember olykor egy üres tüzérségi gránátra, népszerűbb néven "malacra" bukkan – ezeket félreteszik a későbbi tárlatra. A volt lövészárok délnyugati szélén dolgozók felől örömkiáltás hallatszik: odaérve kiderül, a csapat átlőtt csajkát és egy német kulacsra való alumíniumpoharat talált. Az állás túlfelén üres hevederdarabokat és fél tucat rozsdás gránátvéget rejtett a föld. A félreértések elkerülése végett: ez utóbbiban semmiféle robbanóanyag nincs, mivel a kézigránát fanyelének végére húzták rá. A nap végére a csaknem negyven ember tizennégy kilogrammnyi, más szemében leginkább rozsdás kacatnak minősülő kincset kotort elő a hajdani csatatérről: egy jövőbeni múzeum gyűjteményének magvát.
Eredeti forrás: Lázin Miklós András

 2009. december 10., csütörtök

Amire büszkébb vagyok mint a móri találásra

Bár sajnálatos módon úgy tűnik a móri bizonyítékok megtalálásával írtam be magam a hazai kriminológia történetébe, vannak dolgok amelyekre sokkal büszkébb vagyok.

Idézek néhányat ezek közül:

"Csak a Vértest járom" - Szebenyi István amatőr hadszíntérkutató
Neve a móri bankrablás kapcsán lett országosan ismert, pedig a bűnjelekre véletlenül bukkant. Találkozásunkkor terepre megyünk, a Vérteskozma fölötti erdőbe. A fémdetektor hangja a Csillagok háborújába illik, a földből töltényhüvelyek, repülőmaradványok bukkannak elő.
Szebenyi István: Errefelé harcolt a II. világháborúban az I. sz. huszárhadosztály, az alakulat szinte teljesen megsemmisült. Kutatjuk, hogy hányan lehettek, hol eshettek el, megpróbáljuk összerakni a hadosztály történetét. De vannak más érdekes felfedezéseink is. Eddig például úgy tudtuk, hogy a 32-es hegyivadász hadtest nem mozgott errefelé, mégis találtunk "harminckettes" sapkarózsát, ami valószínűleg nem magától került ide. Nehéz átlátni a hadműveleteket, akkora mozgás volt itt. Idős emberektől tudjuk, hogy akkoriban előfordult, hogy egy nap alatt négyszer-ötször cserélt gazdát egy falu. Minden olyan állást, amit megtalálunk és azonosítani tudunk, felvisszük GPS-re.
Magyar Narancs: Azt írja az újság, hogy kincskereső vagy. Kaiser Ede, a móri bankrablás tévesen elítélt gyanúsítottja is így emleget a könyvében.
SZI: Ez nem kincskeresés, társaimmal amatőr hadszíntérkutatóknak nevezzük magunkat, weblapunkon (wikingkutatocsoport.hu) a hangzatos Had- és Kultúrtörténeti Egyesület szerepel. Szeretnénk az egész Vértest feltérképezni. Később ezeket a pontokat rávetítjük egy hatalmas térképre, így minden történés látszani fog. Célunk egy olyan virtuális térkép létrehozása, amelyen kivehetően látszanak a hadmozdulatok.
MN: Ehhez kevés egy-két lelkes ember.
SZI: Az országban legalább két-háromezren foglalkozunk ilyesmivel. De a munka nem csak keresésből áll. Járunk vastelepekre, a veszprémi az egyik kedvencem, ott mindig van háborús emlék, és ha nem mentenénk ki ezeket, mennének az olvasztóba. Nézd csak! Ez itt egy lövészárok-rendszer lehetett, de mivel közel van a faluhoz, ellepi a szemét. Itt egyben van a háborús motyó meg a háztartási hulladék. De ha beljebb megyünk, lassan előkerülnek a felszerelési tárgyak, a gombok, a fegyvermaradványok, az azonosítócédulák. A lövészárkok általában ennyit mutatnak, vissza vannak temetve, a felszerelési tárgyakat is betemették, csak a szerencsén múlik, meglesz-e. Voltunk már itt, rááll a szemünk, a nagyobb "teknők" a lőállások. Ezt a jó húsz kilométeres frontvonalat a huszárokkal próbálták védetni, akik gyér és korszerűtlen fegyverzettel küzdöttek az orosz túlerővel szemben. Itt van például egy repülőgép szárnyának a darabja! A háború után összeszedték, amit lehetett, a repülő egésze nem lesz itt, mivel a darabjaiból készültek az óltetők és az istállótetők a környéken. A szovjeteknek volt egy számozóbizottsága a háború után, minden egyes Magyarországon fellelhető roncsot megszámoztak. Ami olyan állapotban volt, hogy használni tudták, elvitték, a többit meg az olvasztóba.
MN: Milyen gyakran jártok ki?
SZI: Hetente kijövünk, de van, aki minden napját kint tölti. Mindenkinek van polgári foglalkozása, mert ebből nem lehet megélni, sőt ez a tevékenység inkább viszi a pénzt. Nem a kereső drága, bár abban is vannak kategóriák, inkább a kiállítások megszervezése, őriztetése. A talált tárgyakat ugyanis rendbe hozzuk, aztán mennek a kiállításra. Hadtörténeti tárlatokat szervezünk, hogy az ifjúság ne csak a száraz tankönyvi szövegekből ismerje a történelmet. Úgy néz ki, hogy lesz egy állandó tárlatunk Óbarakon, az összes cuccom menne oda. Egy régi postaépületet kaptunk meg, helyre kell állítani, ezt is mi csináljuk. Egyébként a Vértes területén mindenhol fellelhetőek ezek a lövészárok-rendszerek, amiket eredeti, korabeli állapotukba szeretnénk visszaállítani, a hozzájuk tartozó futóárokrendszerrel együtt. Hat településsel már megállapodtunk, hiszen ennek jelentős turisztikai vonzereje lehet. Szeretnénk létrehozni egy hadtörténeti túra- és tanösvényt. Lenne állandó túravezető, s az érdeklődők itt szembesülhetnek azzal, hogy amit olvastak, milyen volt a valóságban. Hogy milyen lehetett akár néhány hónapot is eltölteni egy ilyen árokban. Kihozzuk nekik a fegyvereket, felszerelési tárgyakat, lemodellezünk egy csatát, egyenruhába öltözött katonákkal. Egy időutazás lenne... "Tapintható történelem" - ez a szlogenünk. A kiállításainkon is csupán egy egyszerű kötéllel vannak elválasztva a tárgyak, meg lehet őket érinteni, a sisakokat fel lehet próbálni. Én ugyanis nem magamnak gyűjtök. Bármennyire is kötődnek hozzám ezek a tárgyak, szívesen lemondok róluk. Szeretnék valami maradandót adni a közösségnek.
MN: Mi volt a legnagyobb fogásotok?
SZI: Nem lehet a tárgyak értékét pontosan meghatározni. Találtunk már vaskeresztet, bajonettet, sisakot, igazi ritkaságokat. Én négy-öt éve csak a Vértest járom, hatalmas terület és frekventált eseményzóna, van mit keresni, a negyedénél sem tartok.
MN: Mit szól az erdész?
SZI: Ha valaki elkezd ezzel amolyan kalózmódon foglalkozni, akkor, ha meglát egy erdészt, elszalad - ez a bevett gyakorlat. Ám én lusta vagyok, nem szeretek futni, ezért az egyesületünk nevében bekértem az engedélyeket. Nem zárkóztak el, megkaptuk az erdőgazdaságtól, a területi önkormányzatoktól, de a környezetvédelmi és a vízügyi szakhatóságoktól is. Szabályok persze vannak. Bizonyos időszakokban nem szabad bolygatni a környezetet, például ha védett növény nyílik, vagy védett madarak költenek. És persze kutatás után mindent vissza kell temetni. Sajnos, ezt sem veszi mindenki komolyan: tudok olyan hegyoldalt, ami úgy néz ki, mint a sajt. Az ilyesminek nyilván nem örülnek az erdészek.
MN: Mi van, ha veszélyes tárgyakra bukkantok?
SZI: Váratlan helyzetek adódhatnak, ezért célszerű minimum kettesben keresni. Kellett már rohanni vaddisznó elől, és volt, hogy úgy eltévedtem, hogy csak sötétedés után találtak rám. Bármikor történhet baleset, egyedül nehéz megoldani egy bokaszakadást a sűrűben. A veszélyes anyagokra ez hatványozottan igaz. Ezeket nem szabad megmozdítani, ha robbanóeszközre bukkansz, jelenteni kell. Ha ásol, megérzed, hiszen furcsán koppan, ilyenkor természetesen óvatosabb leszel. De előfordulhatnak balesetek. Egyik barátommal történt, hogy azt hitte, üres, elhozta hozzám, és miközben tisztogatta, felrobbant. Belerokkant a sérüléseibe. Épp a hetekben volt a tárgyalásom emiatt, de felmentettek.
MN: Mi a helyzet a kézifegyverekkel?
SZI: Ezeket is be kell jelenteni, de kérdés persze, hogy mit tekintünk ma fegyvernek. A törvény meglehetősen gyatra. Azok a maradványok, amiket mi kiásunk, emberélet kioltására alkalmatlanok. Szétporladtak, rozsdásak, és bár nincs ilyen a hivatalos szaknyelvben, úgy fogalmaznék: a természet hatástalanította őket. Nincs arról tudomásom, hogy valaki ilyen háborús korhadékkal elment volna bankot rabolni. Van egy hivatalos eljárás. Ha meg akarod tartani, bejelentés után kérvényezheted a "lőfegyver" hatástalanítását. Ezt azonban csak és kizárólag szakműhelyben lehet elvégezni, azonban Magyarországon tudomásom szerint nem hoztak létre ilyet. Van tehát egy törvény, amit nem lehet maradéktalanul betartani, ezért aztán rengeteg hadtörténeti ritkaságot egyszerűen megsemmisítenek, holott ezeket - a hatástalanítást követően - eladhatnák gyűjtőknek, amiből akár állami bevétel is lehetne. De ez még senkinek nem jutott eszébe, úgy látszik, egyszerűbb megsemmisíteni!
MN: És ha egy hullát vet fel a föld?
SZI: Találtunk már, nem is egyet. Ezeket bejelentjük a rendőrségnek, a helyi jegyzőnek, a hadisírosoknak. Hadisírok gondozásával egyébként mi magunk is foglalkozunk, vannak elhagyott sírok, amiket gondozásunkba veszünk. Hallottam, hogy vannak, akik eladogatják a koponyákat, a csontokat vagy bármi mást, de mi a megélhetési keresőzés minden formáját elítéljük. Ugyanez vonatkozik a régészeti területek fosztogatására. Megpróbáljuk az ilyeneket kiszűrni, előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból, elég lehet egy elszólás a fórumban.
MN: Hogyan találtál rá a móri gyilkosság fegyvereire?
SZI: Amikor a barátaimmal voltam kint, néhány olyan dolgot találtunk, ami bűncselekményre utalt: komplett öltözet férfiruhát, Skorpió válltámaszt, hátizsákot. Később kimentem a lányommal, a fiammal és a feleségemmel. Míg a kereső rendőr egy lópatkót talált, a gyerek megtalálta az egyik fegyvert. Az csak később derült ki, hogy a veszprémi postásgyilkos és a móri elkövető ugyanaz a személy.
MN: Még mindig nem kaptad meg a nyomravezetőnek járó jutalmat.
SZI: Egy fillért sem, pedig mind a kettőért járna. A móriért 25 millió, a postásgyilkosságért 10 millió forint. A feléből összerakhatnánk a múzeumot, a házamat is be tudnám fejezni. Kétféle indoklás van, hogy miért nem kapom meg. Egyik az, hogy ugyan fontos bizonyítékokról van szó, de nem ezek vezettek közvetlenül az elkövetőkhöz. Talán kézen kellett volna fognom egy rendőrt, elvinni egy házhoz, és azt mondanom, ott lakik a bűnös, abban a házban? Szerintem ezek a fegyverek a vád legfőbb bizonyítékai, hat évig keresték őket, addig vakvágányon futott a nyomozás. A másik dolog az volt, hogy felbukkant egy titokzatos ember. Állítólag volt egy férfi, aki annak idején látta az erdőben, hogy valaki gyanús csomagokat pakol, és felírta az autójának a rendszámát. Ám csak hat év múlva, a fegyverek megtalálása után tett erről említést, ami szerintem képtelenség - egy sztori, amit ki kellett találni. Meggyőződésem, hogy ebben a történetben volt még valaki... őt csalták ki a helyszínre, rá akarták verni a port, majd vádalku lett belőle, és ez az ember kapta meg a jutalmat. Ő persze most védett tanú, nem lehet tudni róla semmit, engem pedig megpróbálnak lebeszélni arról, hogy követeljem a jussomat.
MN: Az ügyvéded, Dezső Antal védi Kaiser Edét is. Ő milyennek látja az esélyeidet?
SZI: Meggyőződése, hogy megnyerjük a pert. Nyilvánvaló, és a közvélemény is látja, hogy egy bűnözőnek fizettek azért, mert befújta a társait. Én nem tudtam néven nevezni az elkövetőket, hiszen nem vagyok bűnöző. Én "csak" a bizonyítékokat találtam meg. Ám nem szeretnék többé ilyesmibe belekeveredni, elég volt a rendőrségi színjátékokból.
Karafiáth Orsolya


Háború Művészete
Stuka roncsokat találtak Bicske közelében

A közelmúltban egy német zuhanóbombázó alkatrészeit találták meg a Fejér megyei Bicske határában. A roncsdarabok alapján sikerült megállapítaniuk, hogy egy Junkers Ju 87-es Stuka maradványaira bukkantak. A nem mindennapi leletek megtalálását egy 75 éves egykori szemtanú is segítette, aki pontosan meg tudta mutatni a lezuhanás helyszínét. A II. világháború idején, Bicske környékén lezuhant német Junkers Ju 87 Stuka zuhanóbombázó alkatrészeit a Szebenyi István vezette csapat találta meg. A helytörténeti kutatáshoz először Óbarok polgármestere kérte fel őket. Szebenyi Istvánék egykori szemtanúkat is igyekeztek felkutatni, így találtak rá a 75 éves Szilágyi Ferencre, aki meg tudta mutatni a repülőgép lezuhanásának helyszínét. Szilágyi úr emlékezete szerint 1944. december 21-én lőtték le szovjet vadászgépek a Stukát. Sőt a harcok elmúlta után egy barátjával még a roncsokat is megnézték a birkalegelőn, ahol egy összeégett holttestet is láttak.

A Szebenyiék által végzett feltárások során most több tucat alkatrész került elő, köztük 20 mm-es MG 151/20-as gépágyú lőszerek, valamint egy kettős nyomásmérő műszer adattáblája is, amelyek alapján végül sikerült kideríteni a repülőgép típusát. Az azonosítást azonban nehezítette, hogy a háború után a roncsokat elszállították, így csak a földbe fúródott darabok maradtak meg az utókor számára.

Ezek szerint a 140288-as gyári számú, T6+NR rádió hívójelű zuhanóbombázó egy Ju 87 D-5-ös változatú gép volt. A pilótája, Josef Kias szakaszvezető bennégett a gépben, míg a fedélzeti lövész, Werner Kawalski szakaszvezető ejtőernyővel sikeresen földet ért. Ám sorsa egyelőre ismeretlen. Valószínűleg szovjet fogságba esett.

A Stuka egyébként a 7./SG 2 (2. csatarepülő ezred 7. század) állományához tartozott. A hivatalos jelentések szerint, 1944. december 24-én harci bevetés közben zuhant le Bicskétől délre. A 3. Ukrán Front csapatai éppen akkor zárták körül Budapestet, így aznap nagyon heves harcok folytak a térségben. 1944. december 24-én egyébként a szovjet 17. légi hadsereg 31. vadászezredének egyik La-5-ös pilótája, Mihail Szavcsenko jelentette, hogy Nagyegyháza közelében lelőtt egy német Ju 87-es Stukát, amely talán a nemrégiben megtalált gép lehetett. Szavcsenko 1944 végén már a 31. vadászezred egyik legsikeresebb pilótája volt, aki összesen 17 légi győzelmet ért el addig. A Schlachtgeschwader 2 (SG 2) „Immelmann” ezred parancsnoka abban az időben mellesleg – 1944. augusztus 1. és 1945. február 8. között – a szintén híres Hans Ulrich Rudel alezredes volt, akit a hadtörténelem, a legeredményesebb Stuka pilótaként tart számon. A III. osztályt (Gruppe) 1944. augusztus 1. – 1945. január 22. között Lothar Lau őrnagy vezette, akihez az érintett 7. század (Staffel) állománya is tartozott. A 7./SG 2 repülőgépei 1944. november-decemberében a várpalotai repülőtéren állomásoztak, illetve onnan indultak bevetésekre. Az ezred pedig az I. Fliegerkorps (I. repülő hadtest) alárendeltségébe tartozott akkoriban.


Kézzel fogható történelem

Óbarok, Nagyegyháza - Második világháborús repülőgép roncsait, gépfegyvereket, elesett katonák maradványait találták eddig a Viking Kutatócsoport tagjai a település erdejében. Szebenyi István, aki a móri fegyvereket is megtalálta, vezeti őket.
Szerencsés fekvése segítette Óbarkot és Nagyegyházát (e két településrész most egy községet alkot) abban, hogy a történelem viharait viszonylagos békében túlélje. Szerencséjét sajnos a közeli Kisegyháza-puszta tragikus sorsa ellenpéldázza. Kevesen tudják csak, hogy ez a település a második világháborúban eltűnt a föld színéről - a komoly majorsággal rendelkező lakóövezet ugyanis a hadseregek útjában volt. Egykori létezésére ma már csak egy lezárt temető emlékeztet - ahová az utolsó halottat még 1944 decemberében temették el.

Nagyegyháza és Óbarok a keresztes lovagok útvonalából kiesett, ezért itt békés termelés folyt - s éppen ebben mutatkozott meg fontossága is: a zavartalan gazdálkodás egészen a második világháborúig folyt itt.

S noha a háború fő vonulata nem itt zajlott, azért a mellékhadseregek már érintették az itteni településeket. A nagyegyházi hadműveletek is ezért keltették fel a Szárligeten élő Szebenyi István, a Viking Kutató Csoport vezetőjének érdeklődését is. A hadtörténeti kutatásokkal - azon belül is inkább a terepmunkákkal - hobbiszinten foglalkozó férfit Borbíró Mihály, Óbarok polgármestere kérte fel az izgalmas munkára. A kutató neve sokak számára ismerős lehet: ő találta meg a tarjáni erdőben a móri bankrablásban használt fegyvereket. Szebenyi munkájának több célja is van: a hadtörténeti események feltérképezése, megismerése, amelynek során a lőszermentesítést is elvégzik.

- Szeretnénk kiszínezni a világháború fehér foltjait , hiszen sokszor bebizonyosodott már, hogy amit a levéltári kutatásokban találtak az elméleti kutatók, az nem mindig felelt meg a valóságnak - magyarázta vizsgálódásuk okát Szebenyi, miközben elvezetett minket a nagyegyházi erdő mélyébe, ahol a háborús események is zajlottak. Arra, hogy mennyire súlyos csaták zajlottak itt, csak azután döbbentünk rá, hogy a fémdetektorok, amelyeket a föld felett lóbáltunk, számtalan alkalommal jeleztek.

- Ez egy német lőszerhüvely - mondta Szebenyi társa, aki kiásta a detektor jelzése alatt a földet. Ettől a területtől pár méterre tavaly egy német katona maradványait is kiásták. Az elmúlt években csaknem száz katona csontjaira bukkantak egyébként ebben a térségben. Nem messze innen éles lőszert is találtunk a földben, amelyet azonban nem vihettünk magunkat, ez ugyanis tilos. A kutató pár kilométerrel feljebb egy Ju-87-es német bombázó roncsait is megtalálta.

-Ez a lelet azért is érdekes, mert még a németek sem tudták, hol tűnt el ez a repülőgép. A fém részeket még korábban széthordták az itteniek, így sajnos nem sok maradt belőle - mutat Nagyegyháza másik irányába István. Ekkor már másként tekintettünk a csodálatos kilátásra a napraforgótáblákkal és a sötétzöld erdőkkel. Mert ami nekünk a tökéletes panorámát jelenti most, az a hadseregeknek az ellenségre való tökéletes rálátást biztosította akkor. Több lövészárok is bizonyítja ezt, amelyek nagy része mélybenyúló dombok mentén húzódik, s amelyekben ma is ott pihennek a véres harcok emlékei: itt egy tojásgránáttartó láda rozsdás darabjai, ott egy halom lőszerhüvely. A kutatók egyébként találtak már számtalan tárgyat: dögcédulák százait, harckocsi-alkatrészeket, géppuskákat, sisakokat, miegymást.

- Megható leletekre is bukkantunk nem egyszer. Az elesett katonák hóna alá dunsztosüvegbe tették a papírt, amelyre ráírták az elesés idejét, a katona nevét, s azt, hogy hová valósi volt. Így próbálták meg biztosítani a bajtársak, hogy az elesett katona egyszer mégiscsak méltó sírba kerüljön - Szebényi még számtalan hasonló történetet mesélt nekünk, miközben próbáltuk felidézni a történteket. Hamarosan azonban egy kiállításon is megtehetjük ezt, a kutató ugyanis szeptember 23-án nyitja meg egy napos hadtörténeti kiállítását az óbarki polgármesteri hivatalban. A látogatók itt megfoghatnak minden leletet, felpróbálhatják a katonák sisakjait.

- Tapintható történelmet szeretnénk, nem pedig múzeumi hangulatot - tette hozzá a tárlat szervezője, Szebenyi István.

S ha mindennel végeztek a terepen, egy tanösvényt is létrehoznak majd itt, hogy a múlt, a történelem iránt érdeklődő diákok és a turisták is láthassák azt, amit a kutatók hosszú évek munkájával felfedeztek.

Sokan megkérdezik tőlem, hogyan találhattam rá ott a senki földjén az elásott bizonyítékokra?
Mekkora lehetett az esélye? 1:1 000, vagy talán 1:1 000 000? Talán még ennél is nagyobb?
Hát igen. Ha okkal és céllal kerestük volna a rejtekhelyet, szinte esélytelen lett volna a megtalálása.
A véletlenek azonban szinte minden pillanatban jelen vannak az életemben.
Pont ott voltunk az első alkalommal a barátaimmal. Fatális véletlen!
Pont ott sétáltunk le az erdőn keresztül a műút irányába, hogy azután egy hátizsákon, egy teljes öltözet ruhán, egy válltámaszon kívül számunkra semmi más "értékes" dolgot ne találjunk.

Hiszen azok a megtalált holmik számunkra teljesen érdektelen, és értéktelen vacakok voltak.
Majd egy hét eltelte után visszamentem a helyre. Miért?
Mert kíváncsi voltam.
És akkor megint a véletlen...

Azt a helyet egy héttel korábban már átvizsgálták a katonai tűzszerészek. Nem találtak semmi érdekeset.
Én pedig ismét találtam, ráadásul meglehetősen fontos bizonyítékokat egy bűnügyben!
A véletlen folyamatosan kísértett, és kísért azóta is.
Így utólag visszagondolva az eseményekre az is egy sajnálatos véletlen, hogy az egyik elkövető W.Róbert feleségét nagyjából gyerekkorunk óta ismertem. Abban a faluban nőttem fel, ahol a nagyszülei éltek. Megtalálom a bizonyítékokat, és rács mögé kerül a férje. Mi ez, ha nem a sors furcsa játéka?
Vagy nemrégiben egy álláspályázatomra behívtak éppen a Magyar Posta Biztosítóhoz.
Nagyjából az interjú kilencedik percében tisztában voltam azzal, hogy nem fognak ide felvenni, mivel a sajtóban már többször kijelentettem hogy perelni vagyok kénytelen az anyacéget.
Természetesen nem vettek fel... :-)
És még számos véletlen van-volt-lesz jelen azt hiszem.
Fortuna velem van?
Erre a kérdésre rendszeresen keresem a választ.

A mai már a sokadik eset, hogy a baráti körömben ezzel élcelődnek:
"Mióta celeb lettél, nem lehet elérni telefonon."
Meg:
"Olyan vagy lassan mint Győzike, vagy a Kiszel Tünde."

Nem. Nem lettem egyáltalán más, és persze lehet hogy túlzottan sokat sztoriznak velem a lapok, de ez nem hinném hogy probléma.
Nem vagyok álszent. Igen szívesen nyilatkozom bármelyik lapnak, vagy csatornának ha megkeresnek.
Tisztában vagyok azzal, hogy a médiának kell a hír, nekem pedig igazságom kiharcolásában szükségem van a médiára.
Úgy gondolom kölcsönösen adunk valamit egymásnak. Ők megkapják a hírt, én pedig a szükséges nyilvánosságot.
Ez így tisztességes. Nem kérek soha egyetlen interjúért sem pénzt.
Azt hiszem talán azok közé az emberek közé sorolhatom magam, akinek semmi baja a médiával.

Tehát Kedves Barátaim!

A fent leírtak szíves tudomásulvételét kérem. És nem vagyok celeb! :-)

Amikor elkezdtem hadszíntérkutatással foglalkozni, abszolút nem gondoltam azokra a következményekre ami ezzel a tevékenységgel jár.

A keresős társadalom képviselői általában kerülik a hatósági személyeket, és erre többnyire minden okuk meg is van. Számos esetben fordul elő, hogy keresősöknél vagy gyűjtőknél házkutatások történnek egy-egy lakossági bejelentés kapcsán. Ismét divat lett feljelenteni a szomszédunkat.
De már az elején elegem lett az örökös bujkálásból ha erdészt, vadászt, madarász, vagy rendőrt láttam. Ezért határoztam el, hogy tevékenységemet szervezett formában, és kizárólag engedélyek beszerzésével végzem.
Létrehoztam egy egyesületet, beszereztem a szükséges engedélyeket, és egyfajta szakmai iránymutatást próbálunk adni az amatőr kutatók számára.
Megalkottunk egy szakmai-etikai kódexet, aminek betartására ösztönözünk mindenkit.
Nyilván mivel sokat vagyunk terepen, gyakran összefutunk a hatóságokkal is.
Ezek a találkozások hol ilyenek, hol meg olyanok...
Általánosságban meg kell állapítanom, hogy például a rendőrség képtelen bármilyen módon együttműködni a civilekkel.
Az én esetem is bizonyítja, hogy vannak esetek amikor nélkülözhetetlen segítséget tudunk nyújtani, akár véletlenül is. De a másik oldalon a fogadtatása egyszerűen borzalmas.
Amikor például kijönnek egy helyszínre, megfelelő eszközök nélkül. Mi voltunk azok, akik bejelentésünkkel, a saját műszereinkkel, ásóinkkal a segítségükre voltunk.
Ehhez képest a köszönet...
Vagy egy napokban történt esetet is kiemelhetnék:
Hazaérkezve a házam előtt találom a bűnügyieket. Már ismernek...
Kiderül, hogy ismeretlen elkövető valami olajszármazékot öntött nagy mennyiségben a fokozottan védett erő talajára, ami környezetkárosítást okozott.
Kolléga elővesz a kocsi hátuljából néhány papírzacskót a talajmintagyűjtéshez, majd hozzám fordul:
-Nincs véletlenül egy ásód kölcsön?
Természetesen volt, de felvetődött bennem a kérdés, hogy amikor elindult az örsről, mit gondolt, mivel fog ásni?
Majd amikor gondosan elvégezte a munkát, és elvonultak, a barátommal felsétáltunk az erdei úton. Kisvártatva meg is pillantottuk a két eldobott olajos flakont.
Feltételezem azon több bizonyítékot talált volna az elkövető személyére vonatkozóan mint a talajmintában.
De sebaj, majd lezárják ezt az ügyet is "ismeretlen elkövető" stb.
Összegezve: azt hiszem éretlen még a rendőrség a civilekkel történő együttműködésre. "Szolgálunk és védünk" azt hiszem ez a szlogen. De valójában még tanulni kell!